21 km

Móna Jázmin Letícia

Fuss Letiért!

94 500 Ft összegyűlt a 322 000 Ft célból
(összesen 47.25 / 161 km)
Az édesanya levele:
Leti születése után nem sokra rá, sajnos agyvérzést kapott, ami miatt súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett. Izomtónus-eloszlási zavarral küzd, valamint hypoton a nyaka és háta. Kiderült, hogy csípőficama van, ami miatt műteni kellett és még kell is. Tavaly májusban sikeres őssejtbeültetésen esett át Bécsben, amiért mindig hálásak leszünk a támogatóknak, mivel ez nélkülük nem tudott volna megvalósulni. Leti, mivel önálló életvitelre nem képes, ezért mindenben az én segítségemre szorul a nap 24 órájában. A sok törődésnek és aktív rehabilitációnak hála szépen fejlődik a maga kis ütemében. Azonban még rengeteg fejlesztés vár rá, ami hosszú, kemény éveket jelent számunkra. A fejlesztés havi szinten is sokba kerül, amit önerőből már nem tudok finanszírozni. Lehetőségünk lenne egy intenzív terápiára, melyet a budapesti Step by Step terápiás központban végeznek, azonban szállással együtt számunkra elérhetetlen összeget jelent, mivel mi Dunaújvárosban élünk. Ez a négyhetes terápia több, mint 300 000 Ft-ba kerülne. Én persze mindent megpróbálok elkövetni azért, hogy Leti minden fejlesztésen részt vehessen, azonban ennyi pénzt önerőből képtelen vagyok előteremteni. Előre is hálásan köszönjük a segítséget!

Elfogyott

Eddig megtett távok, eredmények:

 

Benyhe Nikolett

83,37 km

Demeter Gyula Benjámin

3,03 km

Hemperger Enikő

0 km

Horváth Kósa Melinda

1,04 km

Ihász Vera

1,01 km

Jurácz Zoltán

1 km

Ling Ilona

1,03 km

Nagy-Pál Bettina

12,09 km

Urbánné Mészáros Krisztina

34,30 km

Pintér Anita és Irsai Bence

0 km - 3,52 km

Sallai Gábor

2,51 km

Szűcs Nikoletta

16,6 km

Sümeghi Mátyás

19,52 km

Tóth Alexandra

0 km

Túróczyné Scher Anita

0 km

Varga Adrienn

0,51 km

Veres Hajnalka

0 km

Te :-)

Jelentkezz Tégy Jót!® futónak és ezzel nem csak a testednek teszel jót! :)

Tégy jót a fogyatékkal élőkért Alapítvány

Tégy Jót!® 2012-2019 Törvény védve. A Tégy Jót!® Ganyi Károly bejegyzett védjegye.

Nyilvántartási szám: 05-01-0064558
Adószám: 19165011-1-05